Miheil Szaakasvili felháborodással vette tudomásul, hogy a neve alatt egy kamu párt működik, és az jelölteket állít a helyhatósági választásokra, írja a hvylya.net.
Az egykori grúz elnök, aki jelenleg az Ukrajnai Reformok Végrehajtó Bizottságának a vezetője a közösségi oldalán fejtette ki véleményét azokról az ismét előkerült választási módszerekről, amelyeket 2016-ban az akkori elnök és társai dolgoztak ki a választópolgárok megtévesztésére.
Szaakasvili azért akadt ki, mert Odesszában az ő nevét viselő kamupárt (Szaakasvili Blokkja) színeiben induló jelöltet regisztráltak be.
Ilyen nevű párt ugyanis nem létezik. Szerinte ez egy súlyos bűncselekmény, amit Zelenszkij regnálása idején mernek a Porosenko hívek elővenni. Mint megjegyzi, ezeket az embereket börtönbe kell zárni, azokat pedig, akik szemet hunynak a törvénytelen módszerek felett, haladéktalanul lapátra kell tenni.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek