Az Ukrzaliznicja azt közölte, hogy veszélytelen vonattal utazni, ugyanis a vállalat szigorúan betartja a járványügyi és közegészségügyi előírásokat járatain, írja a Korrespondent.net.
Így az állami vasúttársaság úgy határozott, hogy újra árusít jegyeket a vörös zónában lévő területekre. A vállalat elmondása szerint a vonat az egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköz a járványhelyzet alatt, mivel szigorúan betartják rajtuk a járványügyi szabályzatokat. A döntés értelmében november 9-től többek között az összes olyan kárpátaljai állomásra lehet majd jegyet váltani, amely vörös zónában van.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek