Az egészségügyi minisztérium azt ígéri, emeli azoknak a medikusoknak a bérkiegészítését, akik normán felüli koronavírusos beteget látnak el.
Az elmúlt hetekben a korábbinál 80 %-al több beteg kezelésével kell megbirkóznia a covid betegeket ápolóknak. Október folyamán Ukrajnában 2 213 orvoscsapat teljesített szolgálatot a fertőző betegek mellett, ám míg egy brigádra eddig 16, most már 26 páciens jut (az ajánlott norma 20).
Sőt, közel 20 kórházban, így az odesszai járványügyiben is, ennek a többszöröse, 129 ember jut. Ez a teher gyors fáradáshoz és kiégéshez vezet, amit a bérkiegészítés emelésével próbálnak ellensúlyozni, ígérik a szaktárcánál.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek