Mostantól a külföldi sofőrök is bírságolhatóak Ukrajnában

Ukrajnában a külföldi sofőrök is felelősségre vonhatóak gyorshajtásért november 19-től. Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az újítást a határrendészettel közösen hajtják végre.

„Külföldi rendszámú autó átjövetelekor a határőr beírja az adatbázisba a volán mögött ülő személy autójának rendszámát, a szabálysértő nevét és útlevelének adatait. Ezután, ha ennek az autónak a vezetője gyorsabban hajt a megengedettnél, a rendszer automatikusan megtalálja a szabálysértő adatai alapján”

– magyarázta a belügyminiszter-helyettes hozzátéve, hogy amikor a sofőr el akarja hagyni az országot, a határőrség szembesíti a szabálysértéseivel, és helyben kifizetheti a bírságot.

„Ha egy külföldi sofőr nem hajlandó kifizetni a bírságot, akkor kitiltják Ukrajnából”

– hangsúlyozta ki Herascsenko.

Kitért azokra az ukrán állampolgárokra is, akiknek külföldi rendszámú autójuk van. Az ő esetükben az eljárás ugyanúgy folyik, mint a belföldi autók esetében.

Az első két regisztrált szabálysértő egy fehérorosz és egy moldáv járművezető volt. Herascsenko kiemelte, hogy a most bevezetett szabály nem minden országban van jelen.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com