Lelőtt ukrán utasszállító: Kanada szerint túl korai megvitatni Irán kárpótlási ajánlatát

Túl korai megvitatni Irán kárpótlási ajánlatát a tavaly lelőtt utasszállító repülő ügyében – közölte csütörtökön Ralph Goodale, akit a kanadai áldozatok hozzátartóinak megsegítésével bízott meg a kanadai kormány.

Goodale szerint a családoknak juttatandó összeg meghatározásához külön tárgyalásokra lenne szükség Irán és az érintett öt ország képviselői között– írja az MTI.

Irán kormánya családonként 150 ezer dollár (azaz körülbelül 44,6 millió forint) kártérítést ajánlott fel a múlt héten, amiért – napra pontosan – egy éve légterében tévedésből lelőtt egy ukrán utasszállító gépet. A katasztrófában 176-an vesztették életüket, zömmel kanadaiak.Kanada külügyminisztere, François-Philippe Champagne az ügyben azt mondta, Iránnak még számos kérdésre kell válaszolnia, hogy pontosan miért és hogyan történt a gép lelövése.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com