A beoltottak száma 3 264 715 fő, közülük 1 817 211 fő már a második oltását is megkapta – jelentette be szerdán Viktor Ljasko egészségügyi miniszter közösségi oldalán.
A tárcavezető kiemelte, hogy több mint 5 millió adag koronavírus elleni vakcinát adtak már be Ukrajnában szerdáig.
„Folyamatosan növeljük az oltóhelyek kapacitásét, az oltás lehetősége minden 18 év feletti ukrán állampolgárnak biztosított. Júniusban csaknem négyszer több oltást adtak be, mint májusban, ez több mint 1,5 millió beoltottat jelent, míg július három és fél hete alatt már több, mint 2 millió adagot adtak be”– írta Facebook-oldalán Ljasko, aki emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában már több esetben is regisztrálták a koronavírus új delta (indiai) variánsát.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek