Egy 13 éves fiú ölhette meg a 6 éves kislányt

A censor.net információja szerint a rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsít a Harkiv megyében történt brutális gyermekgyilkosság elkövetésével.

A kislány édesanyja július 28-án a koraesti órákban értesítette a rendőrséget gyermeke eltűnéséről. Elmondása szerint kislánya az udvaron játszott a szomszédban lakó 13 éves fiúcskával, de váratlanul eltűnt. A gyermeket nagy erőkkel, nyomkövető kutyák bevetésével kezdte el keresni a rendőrség. Éjféltájt egy romos és elhagyatott házban megtalálták a kislányt, aki akkor már nem élt. Vérbe fagyva, szétvert fejjel feküdt.

A gyilkosság helyszínét kisvártatva bűnügyi szakértők serege lepte el. A fellelt nyomok alapján feltételezik, hogy a gyilkosságot a lányka 13 éves játszótársa követte el. Az ukrán BTK ide vonatkozó cikke értelmében az elkövetőt tíztől tizenöt év börtönre, de akár életfogytiglanira is ítélhetik. Ám a gyanúsított korára való tekintettel más szabályok szerint kell eljárni. Az ügyben elkezdték az eljárás lebonyolításának szervezését, amely során bírósági engedélyre is szükség van a fiú kihallgatásához, valamint egy fiatalkorúak menhelyén való elhelyezéséhez.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com