Befejeződött a csernobili vasútvonal felújítása

A vasúti vágányok készen állnak arra, hogy a rivnei, a hmelnickiji és dél-ukrajnai atomerőművekből végleges elhelyezésre Csernobilba szállítsák a kiégett nukleáris üzemanyagot – adta hírül az UNIAN hírügynökség.

Befejeződött a csernobili tiltott övezetben található vasútvonal felújítása, erről Ivan Jurik, az Ukrán Vasutak megbízott vezérigazgatója számolt be, miután látogatást tett a munkálatok helyszínén. Az Ukrzaliznicja honlapján közzétett közleményben a vállalat vezetője kiemeli, hogy rekord idő alatt készültek el a Vilcsa és a Janiv állomások közötti szakasz rekonstrukciójával, amely összeköti a csernobili atomerőmű tiltott övezetét a fő vasúti hálózattal. A vonalat letesztelték, a vágányok hamarosan üzembe helyezésre kerülnek, ezen szállítják majd Csernobilba a kiégett nukleáris üzemanyagot három ukrajnai atomerőműből a végleges elhelyezésre.
A vasúttársaság közleményében megjegyezte, hogy a munkálatok során 24,56 km hosszan végeztek vágánycserét, 4,3 km vágányt pedig felújítottak.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com