Körülvette, majd felszabadította a rendőrség Kijevben a Miniszteri Kabinet épületét, amelyet egy fegyveres férfi tartott megszállva szerdán délelőtt, áll a hvylya.net hírében.
A férfi, akiről kiderült, hogy Vladimirnak hívják és a háborús övezetben az Ajdar zászlóalj kötelékében harcolt a szakadárok ellen, behatolt a kormányépületbe. Kezében egy kézigránátnak látszó tárggyal gyakorlatilag hatalmába kerítette az épületet és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja azt.
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ahol egyezkedni kezdtek a „terroristával”. Azzal próbálták jobb belátásra bírni, hogy végeznek vele, ha önként nem hajlandó megadni magát. A portál értesülése szerint a támadót sikerült lefegyverezni és letartóztatni. Az esetről videofelvétel is készült.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek