Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült

Smihal: Ukrajnában kétszeresére emelhetik a nyugdíjakat

Denisz Smihal ukrán kormányfő állítása szerint a nyári szabadságát követően a parlament hozzálát az új, hivatalos nevén tőkefedezeti nyugdíjrendszer kidolgozásához. Az erre vonatkozó törvénytervezet első részleteit már ez év végéig elfogadhatják a képviselők, írja a focus.ua.

A miniszterelnök úgy véli, hogy az új szisztéma révén a kétszeresére növelhető az ukrajnai nyugdíjak összege. Ez a rendszer mintegy kiegészítője lehet a jelenleginek, azzal párhuzamosan fog működni, ám e nélkül elképzelhetetlen a jelentős nyugdíjemelés.

Arról Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter beszélt, mi a lényege az új szisztémának. Elmondása szerint a felhalmozási vagy tőkefedezeti rendszer egy olyan nyugdíjrendszer, ahol a munkavállaló járuléka egy nyugdíjpénztárhoz kerül, ahol a pénzét tőkésítésre használják fel. A tőkét – az értékmegőrzés illetve növelés céljából – forgatják, vagy értékálló eszközökbe fektetik (pl. ingatlan).

A felgyülemlett tőke és annak hozama biztosítja majd a leendő nyugdíjas nyugdíjjáradékát.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com