Top10
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
Partnerünk
Népszerű tartalom
Óriási aszteroidák közelítik meg a Földet a következő hetekben
Több, méretben igencsak nagy aszteroida közeledik a Föld felé a következő hetekben – írja az ABC News-ra hivatkozva a 24.hu. Bár csillagászati értelemben közel jönnek, még mindig több millió kilométerre zúgnak majd el a Föld mellett.
Pénteken és szombaton már haladtak el mellettünk a nyilvántartott aszteroidákból, november 13-án pedig megközelíti a bolygónkat a 2004 UE, ami majdnem akkora, mint az Empire State Building. Ez négymillió kilométerrel megy majd el mellettünk.
Szerencsére annak, hogy egy ekkora aszteroida eltalálja a bolygónkat, nagyon kicsi az esélye – már magában azért, mert kevés az ilyen nagy méretű belőlük, mondta a portálnak Paul Chodas, a NASA CNEOS (Földközeli Objektumkutatások Központja) kisbolygófigyelő központ vezetője.
A központ a földközeli objektumokat követi és regisztrálja, hogy közeli esetek során a csillagászok tudják, hol és mikor haladnak el mellettünk a kisbolygók, és megfigyelhessék a mozgásukat. Idén a legnagyobb közeli objektum az Apophis volt, ami márciusban haladt el mellettünk, ez a NASA szerint több mint 300 méter széles volt.
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
FRISS hírek
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Egy német pár megölt két ukrán menekült nőt, hogy elrabolhassa a fiatalabb csecsemőjét
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Kárpátalján már több mint 100 iskola állt át az online oktatásra
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője