Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

A fehéroroszok és a lengyelek megsértették a menekültek emberi jogait

A Human Rights Watch szervezet szerint mindkét ország súlyosan sértette a határválság idején a „senkiföldjén” tartozkodó menekültek emberi jogait.

A szervezet októberben 19 menekültel beszélt, akik Lengyelországba akartak jutni, azonban a lengyelek nem engedték be őket, de a fehérorosz katonák is útjukat állták.

A Human Rights Watch (HRW) közölte, hogy a menekültek közül sokan szörnyű körülmények között próbáltak túlélni. Sokszor nem volt ételük, és előfordult, hogy esővizet kellett gyűjteniük. Többen erdőkön, fagyos folyókon és mocsarakon keltek át. Az embertelen állapotok miatt 13 személy életét vesztette, köztük egy egyéves szíriai kisfiú.

A HRW felszólította mindkét országot, hogy akadályozzák meg a további áldozatokat.

„Lehet, hogy Fehéroroszország okozta a válságot, de ez nem mentesíti Lengyelországot és az uniós intézményeket emberi jogi kötelezettségeik alól”

– írták.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com