Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Barbados elszakadt a brit koronától és köztársasággá vált

A karib-tengeri Barbados helyi idő szerint hétfőn éjfélkor elszakadt a brit koronától és köztársasággá vált.

A fővárosban, Bridgetownban ünnepélyes ceremónia keretében feleskették az új köztársaság első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont, aki 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis a korábbi államfő, az angol királynő képviselője volt az országban.

A köztársasági elnököt a parlament választotta meg. November 30-i eskütétele egybeesik az ország függetlené válásának 55. évfordulójával.

II. Erzsébet királynő képviselőjeként Károly trónörökös vett részt az átadási rendezvényen, amelyen katonai tiszteletadás mellett levonták a királyi lobogót és átadták a brit királyi háznak. A karibi szigetország azonban továbbra is a brit nemzetközösség része marad.

A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett.

A királynő államfői szerepe az egykori gyarmaton jórészt szimbolikus volt, ugyanakkor a szigetország számos lakója számára a brit korona az idegen hatalmat és a rabszolgatartás korát idézte fel.

„Elérkezett az idő, hogy magunk mögött hagyjuk a gyarmati múltunkat. A barbadosiak barbadosi államfőt akarnak” – jelentette ki Mia Mottley miniszterelnök 2020 szeptemberében tartott beszédében, amikor bejelentette a szigetország köztársasággá válásának szándékát. Mottley az államforma váltással továbbra is kormányfő marad.

De nem Barbados az első karibi ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely köztársasággá válik: Guyana már 1970-ben az lett – csupán négy évvel a függetlenné válás után –, és köztársaság lett még Trinidad és Tobago 1976-ban, valamint a Dominikai Közösség is 1978-ban.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com