Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Ukrajnában bezártak száznál több sertésfarmot

A gazdasági feltételek romlása miatt Ukrajnában sorra zárnak be a sertésfarmok, csökken az állatok egyedszáma, írja a meatnews.com.ua.

Az információ szerint 2020-ban 1550 sertésfarm létezett az országban, ám az idei év végére ezek száma 1440-re zsugorodik. Ugyanakkor a sertéshús ukrajnai piacán a nagybani termelők előtörése figyelhető meg. Ezek az előző évben a piac 61 százalékát uralták, míg az idén már 65 százalék lett az övék.

A statisztikai kimutatás szerint idén azok a farmok javítottak 13 százalékot a piaci részesedésükön, amelyek 5-10 ezer fős állománnyal gazdálkodnak. Igaz, az ő körülményeik is folyamatosan romlanak. A kisebbek, vagyis az 5000-nél kevesebb hízót tenyésztők 18 százaléka volt kénytelen lehúzni a redőnyt. Továbbá 4 százalékkal csökkent az ezer állatnál kevesebbel gazdálkodó farmok száma.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com