Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Moszkva: a NATO-nak fel kell hagynia a katonai tevékenységgel Kelet-Európában

A NATO-országoknak Moszkva szerint a Baltikum kivételével fel kell hagyniuk a katonai tevékenységgel a volt Szovjetunió területén.

Ez derült ki abból a pénteken nyilvánosságra hozott megállapodástervezetből, amelyet Oroszország az észak-atlanti szövetséggel javasol megkötni.

Az orosz fél szerint Ukrajnában, Kelet-Európában, a Kaukázuson túli területeken és Közép-Ázsiában a NATO-nak le kellene mondania mindennemű katonai tevékenységről. Moszkva emellett azt javasolta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok ne telepítsen nukleáris fegyvereket a határain kívül, és a már ott lévőket vonja vissza. Az elképzelés szerint Oroszországnak és a NATO-nak meg kellene fogadnia, hogy nem telepít közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat olyan körzetbe, ahonnan el tudja érni egymás területét.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com