Magyar Örökség díjat kapott Gudor Kund Botond, gyulafehérvári református esperes

A gyulafehérvári esperes, történész közösségvédelmező szolgálatáért kapta az elismerést. A díjátadót december 18-án, szombaton délelőtt 11 órakor tartották a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Az elismerés azoknak a magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. A szombaton, december 18-án átadott Magyar Örökség díjak idei kitüntetettjei között van Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese: közösségvédelmező szolgálatát ismerték el.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében hét személynek, csoportnak adtak át Magyar Örökség díjat szombaton. E kitüntetést Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben, gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület végzi. Az elismerés azoknak a magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

Klinghammer István, a bírálóbizottság elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: – Csak olyan közösség sikeres, amely képes megfelelő kohézió megteremtésére, és ebben segítenek bennünket értékőrző hagyományaink. A hagyomány számunkra nem változatlan ismétlést jelent, hanem a meglévő, a különböző korokból felhalmozott tudásanyagot, a jelenre vonatkozó alkalmazását.

Szombaton díjazták a Budapesti Monteverdi Kórust és karnagyát, Kollár Évát, Kövesdi Károly felvidéki írót, Vitéz Somogyi Endre katonaföldrajzi tevékenységét, Novotny Antal hangszerkészítőt, a Magyar Naplót és Jánosi Zoltán főszerkesztőt, Pál Feri atyát, és Gudor Kund Botond református lelkészt, erdélyi esperest, történészt.

Az idei kitüntetettek:

Budapesti Monteverdi Kórus és karnagya, Kollár Éva – laudátor: Sapszon Ferenc Kossuth-díjas karnagy
Vitéz Somogyi Endre altábornagy – laudátor: Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes
Kövesdi Károly – felvidéki író, költő – laudátor: Duray Miklós – felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár
Novotny Antal hangszerkészítő – laudátor: Makovecz Pál – a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnöke
Jánosi Zoltán és a Magyar Napló – laudátor: Deák Ernő – Bécsi Napló
Pál Feri atya – Dr. Takács József neurobiológus, a Bírálóbizottság tagja
Gudor Kund Botond gyulafehérvári történész, református lelkész, esperes, a Fehér megyei szórvány kutatója – laudátor: Kőrösi Viktor Dávid kolozsvári magyar konzul

Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperesének méltatását Kőrösi Viktor Dávid kolozsvári magyar konzul írta, de ő a koronavírus-járvány miatt nem lehetett jelen, ezért a laudációt Böszörményi Gergely, a díjat átadó bizottság egyik tagja olvasta fel.

A magyar konzul Gudor Kund Botondot méltatta családapaként, lelkipásztorként, történészként, a szórványmagyarság templomainak felújításáért tevékenykedő emberként és „szórványjelképként” is.

„Botond, amint Pál apostol levelei nyomán ismert, nem a meghátrálás embere, hanem a hité. Márpedig kizárólag a hit alapján lehetséges a rögzültségektől megszabadulni, önmagunkat megfogalmazni, az utunkat keresni és megtalálni. Különösen meg kell becsülni azokat az egyéniségeket, akik Isten és a nemzet szolgálatát tudatosan vállalva állnak őrt a nemzethatáron úgy, ahogy esperes úr teszi évtizedek óta” – írta a méltatásban Kőrösi Viktor Dávid.

A hivatalos indoklás szerint a bizottság Gudor Kund Botondnak a Magyar Örökség kitüntető címet közösségvédelmező szolgálatáért adományozta.

Gudor Kund Botond a díjátadó után úgy nyilatkozott a Református.hu portálnak: – Nem magamra gondolok, hogy díjat kaptam, hanem arra a sok emberre, aki a szórványban segített élni és túlélni olyan helyzeteket, amelyek a jövőbe mutatnak, és amelyeknek mindig az a lényegük, hogy nincs lehetetlen, és a legkisebb helyen is meg lehet nagy célokat fogalmazni. Parafrazálnám Bod Pétert, aki szerint a hazának semmiképp ártani nem szabad, és mindig használni kell, amikor lehet. Azt hiszem, ehhez a használni tudáshoz, isteni kegyelem szükséges. És hálás vagyok a fennvalónak, hogy adott annyi kegyelmet, amelynek segítségével tudtam valamit tenni az egyházam asztalára, a Jóisten dicsőségére, a népem épülésére is. Ezek azok az érzések, amelyek bennem élnek most. És hála a fennvalónak, a családnak, egyházamnak.