Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél
Csak duma az orosz békülékenység: csak teljes ukrán megadással jöhet el a béke?
Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek
Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe

Kuleba szerint nem indokolt a német fegyverszállítások leállítása

Az ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy tárgyalásokat kezdenek az új német kormánnyal annak érdekében, hogy feloldják az Angela Merkel által elrendelt fegyverszállítási embargót, írja az ua.news.

A portál emlékeztet rá, hogy az idén nyáron jelentette be a német külügy, hogy semmilyen fegyvert nem adnak el Ukrajnának, mert az ott lévő háborús konfliktust kizárólag békés úton kell rendezni, és nem akarják ez ellen felbőszíteni Oroszországot. Azt már a német diplomácia ukrajnai vezetője közölte, azért nem adnak el fegyvert Ukrajnának, mert azt az elvet követik, hogy soha többé nem lesznek német fegyverek ebben a térségben.

Dmitro Kuleba azonban úgy vélekedik, hogy nincs semmilyen Ukrajnát érintő fegyverszállítási embargó. Szerinte Ukrajna felelősségteljes résztvevője a nemzetközi fegyverpiacnak, tehát az ide irányuló fegyverszállítási korlátozásoknak kizárólag politikai okai vannak. A Németország által bevezetett tilalom pedig semmiképp nem felel meg a két ország közötti kölcsönös kapcsolatoknak.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com