Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Románia kész további NATO-csapatokat befogadni az ukrán válság kapcsán

Románia a NATO védelmi és elrettentő képességének magas szinten tartását szorgalmazza, és kész további szövetséges csapatokat befogadni az ukrán válság kapcsán – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülését követően.

Iohannis leszögezte: a feszültség csökkentésében a párbeszédnek kell elsődleges szerepet játszania, de arra az eshetőségre is fel készülni, hogy Oroszország katonai erőt alkalmaz Ukrajna ellen.

Románia biztonsága megerősítése érdekében konkrét tárgyalásokat folytat az amerikai és szövetséges katonai jelenlét növeléséről, intézményei pedig felkészülnek esetleges menekülthullámra, illetve azoknak a negatív következményeknek a kezelésére, amelyek a gazdaságot, energiaellátást, vagy pénzügyi szektort érhetik – ismertette a CSAT döntéseit az államfő.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com