Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Stoltenberg: a kínai-orosz közös nyilatkozat sérti az államok szuverenitását

Kína és Oroszország közös nyilatkozata, amelyben ellenzik új tagok felvételét a NATO-ba, kísérlet arra, hogy megtagadják a szuverén nemzetektől azt a jogot, hogy saját maguk döntsenek arról, milyen szövetséghez akarnak tartozni – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a lengyel elnökkel Andrzej Dudával közösen tartott hétfői brüsszeli sajtótájékoztatón.

A főtitkár kifejtette: a NATO tiszteletben tartja minden ország döntését a szövetségi tagságra vonatkozóan. „A szövetségesek +nyitott ajtók politikája+ történelmi siker volt, kiterjesztette a szabadság és a biztonság övezetét”- fűzte hozzá.

„Tiszteletben kell tartanunk a szuverén döntéseket, és nem szabad visszatérnünk az érdekszférák korszakába, amikor a nagyhatalmak döntik el, hogy mások mit tehetnek, és mit nem”

– hangsúlyozta.
A főtitkár felhívta a figyelmet, hogy Oroszország jelentős létszámú csapatokat küldött Fehéroroszországba is, ráadásul a moszkvai vezetés átütemezte a nukleáris erők éves gyakorlatát is. „Az ilyen műveleteket korábban is agresszív akciók fedezésére használták” – jelentette ki.
Hangsúlyozta: a NATO-nak ébernek és felkészültnek kell maradnia, fokozott jelenléttel a szövetség keleti szárnyán. Hozzátette: a NATO Kelet-Európában hosszabb távú katonai pozíciót fontolgat, amelyről eddig még nem született döntés. Mint mondta, a NATO-bevetés védekező jellegű és arányos.

„Az Oroszországgal folytatott párbeszéd nagyon fontos, hogy politikai megoldást találjunk. Ismételten felkérem a moszkvai vezetést, hogy tárgyaljunk a NATO-Oroszország Tanácsban. A NATO nem egyezkedhet viszont az alapelvekről: szövetségeseinket meg kell védeni, továbbá minden nemzet jogát is arra, hogy saját útját megválaszthassa”

– emelte ki Stoltenberg.
Andrzej Duda a sajtóértekezleten, az ukrán határ közelében, valamint Fehéroroszországban növekvő orosz katonai jelenlétre utalva meggyőződését fejezte ki, hogy szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére. Ebben a vonatkozásban nemcsak Lengyelországot és a három balti országot említette, hanem Európa déli részét is.

A héten kezdődő közös orosz-fehérorosz hadgyakorlatról szólva kijelentette: lényegesen módosítana a kelet-európai biztonsági viszonyokon, ha az orosz katonák a gyakorlat után is Fehéroroszországban maradnának.

Hangsúlyozta, hogy a NATO védelmi szövetség, amely soha nem tanúsított agresszív magatartást Oroszországgal szemben. Lengyelország érdekében a béke megőrzése áll, az, hogy ne eszkalálódjék az észak-atlanti szövetség és Oroszország közötti feszültség – jelentette ki.
A közeledő NATO-csúcstalálkozó kapcsán a lengyel államfő elmondta: azt javasolta Stoltenbergnek, hogy rendezzenek NATO-Ukrajna- és NATO-Georgia-találkozót, melyek a szövetség tagállamainak szolidaritását fejeznék ki a két ország iránt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com