Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Új pert indítottak a börtönben ülő Navalnij ellen

Csalás és a bíróság megsértése címén indult per Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen kedden a Vlagyimir megyei 2. számú, pokrovi börtönben.

A tárgyaláson két esetet egyesítettek. Ha bűnösnek találják, a politikust 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Az első eljárást azon a címen indították Navalnij ellen, hogy a 2018-as elnökválasztási kampány alatt összegyűjtött 588 millió rubelnyi (jelenlegi árfolyamon több mint 2,4 milliárd forintnyi) kampányadományt, noha tudatában volt annak, hogy az úgynevezett Kirovlesz-ügyben történt korábbi elmarasztalása miatt el fogják tiltani a részvételtől. Ebből az összegből a vádirat szerint 356 millió rubelt (több mint 1,4 milliárd forintot) jogellenesen a saját céljaira költött el. Az ügynek négy adományozó a károsultja.

A második ügyet egy ügyésznek és egy tanúnak az “igazságszolgáltatás tekintélyét sértő” sértegetése címén indították. Navalnij abban a perben tanúsított kifogásolt magatartást, amelyben egy veterán rágalmazása címén tavaly februárban 850 ezer rubelre (csaknem 3,5 millió forintra) megbírságolták.

A tárgyalást abban börtönben rendezték meg, amelyben Alekszej Navalnij 2,5 éves büntetését tölti, amelyet az úgynevezett Yves Rocher-ügy miatt szabtak ki rá.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com