Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Küzdősportos rendezvény az ukrajnai menekültek megsegítésére

Június 12-én, Budapesten a küzdősportok magyarországi képviselőinek összefogásában jótékonysági eseményt rendeznek az ukrajnai menekültek megsegítésére.

Czinke Gábor, a zuglói Thai Box Akadémia vezetőedzője a közmédiának elmondta: a jótékonysági rendezvénnyel az orosz-ukrán válság Magyarországon tartózkodó bajba jutottainak szeretnének segítséget nyújtani.

„Sporttal, a szabályos körülmények között megrendezett harccal próbálunk meg fellépni a békéért. Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindegy milyen küzdősportról beszélünk, összetartozunk, egységet képzünk”

– mondta. Kiemelte: Magyarországon nagyon jó muaythai-közösség működik, már többször dolgoztak össze jótékonysági szervezetekkel.
Hozzátette: a gála vendége Artur Kisenko, az ukránok K1-es és muaythai világbajnoka lesz, míg a rendezvény résztvevőitől adományokat várnak, amelyekkel az ukrajnai menekültek segítségére lehetnek.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com