Eddig 1908-an adták meg magukat a körülzárt mariupoli Azovsztal acélműből – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa irányított tárca vezetői kollégiumának pénteki tanácskozásán.
„Az Azovsztal üzem blokádja folytatódik. Az ukrán nacionalisták által ott fogva tartott civileket már evakuálták a gyárból. Százhetvenhét embert menekítettek ki, köztük 85 nőt és 47 gyermeket. Mindannyian szakképzett orvosi és pszichológiai segítséget kaptak”
– mondta Sojgu.
„Az üzemben körülzárt nacionalisták elkezdték megadni magukat. Eddig 1908 ember tette le a fegyvert”
– tette hozzá.
12 új katonai egységet és alegységet hoznak létre Nyugat-Oroszországban az év végéig
Tizenkét új katonai egységet és alegységet hoznak létre Nyugat-Oroszországban az év végéig – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa vezetett tárca vezetői kollégiumának pénteki tanácskozásán.
Sojgu szerint a nyugati stratégiai irányban egyre nagyobb a katonai fenyegetés. Kiemelte, hogy amerikai hadászati légierő tevékenységének intenzitása a 15-szörösére nőtt Európában, és hogy az amerikai hajók rendszeresen behatoltak a Balti-tengerre.
„Intézkedéseket hozunk ennek megfelelő ellensúlyozására. Ilyen körülmények között aktívan javítjuk a csapatok harci összetételét. Az év végéig 12 katonai egységet és alegységet alakítunk ki a nyugati katonai körzetben”
– mondta a miniszter.
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- További háborús hírek