„Az ukrán háború miatt erősödött a NATO, de blokkosodott a világ”

Kevés sikert tud felmutatni Moszkva a háború eddigi tíz hónapjában – így értékelt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója. Ugyanakkor Ukrajnában egyes városok a földdel váltak egyenlővé, és akár 750-800 milliárd dollárra is szükség lehet a helyreállításhoz.

Bár Ukrajna a 2014-es krími megszállással együtt elveszítette területének 15 százalékát, Moszkva fontos települést Mariupolon kívül nem tudott megszerezni. „Stratégiailag nincs olyan fontos terület, amely meghatározó lett volna ebben a háborúban, ami egyértelmű kudarcot jelentett volna Ukrajnára nézve” – mondta Bendarzsevszkij Anton.

A szakértő szerint ehhez hozzájárult, hogy az invázió előtt az orosz hírszerzés komoly hibákat vétett, és a katonai reform is félresikerült. A villámháborúra készülő Oroszország ráadásul meglepően erős ukrán ellenállással találkozott. Ukrajnát az Egyesült Államok és további 51 ország is segíti, nyártól nehézfegyverekkel is, így szeptemberben Kijev ellentámadást is indíthatott.

A katonai sikerek ellenére az ostromlott városok és azok környéke a földdel vált egyenlővé. „Vannak becslések, hogy mennyi pénzre van szüksége Ukrajnának a helyreállításhoz, és ezek jelenleg arról szólnak, hogy legalább 600 milliárd dollárra, de inkább 750-800 milliárd dollárról van szó” – mondta.

Bendarzsevszkij Anton szerint az Oroszország ellen meghozott szankciók eredményessége nem egyértelmű. „Gazdasági károkat valóban okoznak, de az orosz vezetés magatartásának a megváltoztatását hiába várjuk a szankcióktól. Ha ez lebegett a döntéshozók szeme előtt, akkor inkább át kellene értékelni a szankciók működtetését” – mondta.

A háború nemzetközi politikára gyakorolt következményeit is számba vette: szerinte még inkább felpörgött a fegyverkezés, és a NATO bővült a katonai konfliktus hatására. A háború miatt a szervezet új célokat, új szerepet nyert, miután az 1990-es és a 2000-es években egyfajta „tetszhalott szerepben volt”.

A szakértő úgy látja, hogy az orosz–ukrán háború hatására blokkosodni kezdett a világ, és az Egyesült Államok vezetésével összekovácsolódott a Nyugat. Eközben formálódik egy keleti tömb is Oroszországgal és Kínával az élen.

„A világ átjárhatósága kereskedelmi szempontból, az emberek mozgásának a szempontjából, és politikai szempontból is nagyon erősen leszűkült, és haladunk az átjárhatatlan blokkok irányába” – jegyezte meg.

Bendarzsevszkij Anton szerint

a háború csak akkor érhet véget, ha megbukik a jelenlegi orosz vezetés, vagy ha Oroszország úgy érzi, elérte céljait.

Ez valószínűleg egy oroszbarát ukrán kormány felállása lehet. A szakértő szerint egy fegyverszünet hosszú távon nem jelentene megoldást, csak befagyasztaná a konfliktust, és időt adna Oroszországnak, hogy felkészüljön egy újabb támadásra.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com