Oroszország győzelmével felborítaná az eddigi világrendet, ezért az Európai Unió Ukrajna győzelmében érdekelt, és e miatt katonailag továbbra is támogatni fogjuk Kijevet – fogalmazott Matti Maasikas, az Európai Unió ukrajnai nagykövete az Ukrinformnak adott interjújában.
„Ha hagyjuk, hogy Oroszország győzelemre vigye az ukrajnai háborúját, az azt jelentené, hogy hagyjuk lerombolni a demokrácia és a nemzetközi szabályokon alapuló világrend alapjait. Ezért a mi feladatunk az, hogy katonai téren továbbra is támogassuk Ukrajnát, hogy győzelemre segítsük az országot”
– mondta az EU kijevi nagykövete.
Maasikas szerint az ukránok jelentős sikereket értek el a fronton, és elhatározták, hogy területi engedmények nélkül felszabadítják területeiket.
„Számomra nem az idő – hogy „mikor” a legfontosabb, hanem az eredmény – vagyis, hogy „hogyan” végződik ez a háború”
– mondta Maasikas, hozzátéve, hogy Ukrajna győzelmével kell véget érnie a háborúnak.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek