Hétfőn heves tüzérségi támadás érte a kelet-ukrajnai Bahmut városát, amelyet hónapok óta védenek az ukrán erők. Mint arról a sajtó beszámolt, az ukrán csapatok megerősítették a védelmi állásokat, és már csak katonai személyeket engednek belépni a városba. Azokat a civileket, akik távozni akarnak a városból, ugyanakkor arra figyelmeztetik, hogy az orosz tüzérségi támadások áldozatává válhatnak.
Szintén hétfőn tartott sajtótájékoztatót Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, ahol többek közt arról beszélt, hogy Ukrajna szövetségesei kezdenek kifogyni a lőszerből.
Mint elmondta, jelenleg Ukrajna harctéri lőszerhasználata sokszorosan meghaladja a szövetségesek gyártási tempóját. Példaként említette a nagy kaliberű lövedékeket, amelyek gyártási ideje 12 hónapról 28 hónapra emelkedett.
„A ma leadott rendelések csak két és fél év múlva lennének kiszállítva” – magyarázta Stoltenberg. A szövetségesek lőszerkészleteinek drasztikus fogyatkozásáról beszélt egy másik európai diplomata is a Reutersnek, és úgy fogalmazott:
„Ha Európa harcolni akarna Oroszország ellen, néhány ország napokon belül kifogyna a lőszerből.”
❝We are in a race of logistics [..] speed will save lives❞
NATO Secretary General @JensStoltenberg discussing Alliance support to Ukraine 🇺🇦 as he previews the Ministers of Defence meetings at HQ in Brussels this week#NATO | #DefMin pic.twitter.com/2zkmEcLdHo
— NATO (@NATO) February 13, 2023
A bahmuti harcok azonban minden jel szerint fokozódni fognak. Volodimir Nazarenko, az ukrán Szvoboda zászlóalj parancsnokhelyettese arról számolt be, hogy az egész várost „őrült és kaotikus bombázás” alatt tartják az orosz erők. Bár azt is kiemelte, hogy az ukrán csapatok Bahmut minden utcáját védik, Szerhij Hajdaj luhanszki kormányzó is arról beszélt, hogy az orosz offenzíva előkészületei már folyamatban vannak.
Emelkedett a légi csapások és a gyalogsági támadások száma, és arra számítanak, hogy hamarosan éjjel-nappal támadás alá helyezik őket az orosz erők.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek