Az ukrajnai konfliktus óriási romboló ereje, eszkalálódása rontja a térség biztonsági helyzetét
„A fegyverszállításokhoz ragaszkodó háborús pártoknak először választásokat kell nyerniük, kormányt kell alakítaniuk, és vállalniuk kell a felelősséget azért a döntésért, hogy a bolgár hadsereg átadja fegyvereit Ukrajnának. Olyan emberek, akik egyáltalán nem értenek semmit a hadsereghez, most mindent megtesznek, hogy belekeverjenek minket az ukrajnai konfliktusba, amit nem fognak tudni majd ellenőrizni” – jelentette ki Radev.
Az elnök szerint az ukrajnai háború már a teljes kölcsönös kimerültség szakaszában van, és ha nem vigyáznak, magával ránthatja a bolgárokat is. Szólt arról is, hogy az orosz katonai művelet legelső óráiban Bulgária kategorikusan elítélte az agressziót. Leszögezte, hogy nincs katonai megoldás erre a konfliktusra.
Rámutatott egyben arra, hogy „a béke azonnali tűzszünettel és a párbeszéd helyreállításával érhető el”. Hozzátette: a jelenlegi ügyvivő bolgár kormány végrehajtotta a parlament ukrajnai katonai segítségnyújtásra vonatkozó döntését, de a megállapodás egyértelműen tartalmazza, hogy a további segítség a bolgár lehetőségektől függ.
Magyarázatként hozzáfűzte, az ukrajnai konfliktus óriási romboló ereje, eszkalálódása rontja a térség biztonsági helyzetét, és az ügyvivő kormány alkotmányos felelősséggel tartozik az állam biztonságáért és területi integritásáért.
„Meg kell erősíteni, nem pedig gyengíteni az állam védelmi képességeit. A helyzet elemzése és a kockázatok felmérése nélkül nem lehet sorsfordító döntéseket hozni” – mondta Rumen Radev.
Korábban több, az előre hozott választások de facto már zajló kampányába bekapcsolódott politikai párt vezetője azzal vádolta az ország elnökét, hogy nem hajlandó végrehajtani az Ukrajnának történő fegyverszállításokról szóló parlamenti határozatot. Kijelentették, készek arra, hogy lépéseket tegyenek Radev hatalomból való eltávolítására.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek