Így látja a katonai szakértő a háború végét

Olekszandr Kovalenko katonai szakértő nem hiszi, hogy 2023-ban véget ér az ukrajnai háború. Véleménye szerint még 2024-ben is folytatódni fog, nyilatkozta az Obozrevatelnek adott interjújában.

„Nem látom a háború végét 2023-ban. Még mindig azt gondolom, hogy 2024-ben is folytatódni fog. De 2024-ben lesz a befejező szakasza: ez az ideiglenesen megszállt Krím-félsziget, valamint Luhanszk és Donyeck régió felszabadítása lesz” – van meggyőződve róla Kovalenko.

Szerinte a legnehezebb időszak 2024-ben vár Ukrajnára, de minden esélye meglesz a sikerre. Elmagyarázta, minek alapján tesz ilyen jóslatokat. Kovalenko azt mondta, hogy addigra Oroszország technikailag és erőforrásaiban is kimerül. De az ukrán hadsereg 2024-re jól felfegyverzett és jól képzett lesz. „Ez egy teljesen más formátum lesz, egy teljesen más szint, egy teljesen más tapasztalat” – közölte.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint ahhoz, hogy a háború már idén véget érjen, Ukrajnának magabiztosan meg kell ragadnia a kezdeményezést a fronton. Ehhez több nyugati fegyverre van szükség.

Mint a CNN beszámolt róla, az ukrajnai háború Oroszország számára elfogadható feltételekkel történő lezárásához a Nyugatnak meg kell győznie Vlagyimir Putyint a vereség elkerülhetetlenségéről. És ez a legnehezebb feladat.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com