A román külügy bekérette Ukrajna bukaresti nagykövetét

Bekérette a román külügyminisztérium hétfőn Ukrajna bukaresti nagykövetét a Bisztroje-csatornán zajló medermélyítési munkálatok miatt. Románia az Európai Bizottsághoz fordul, ha azt tapasztalja, hogy az ukrán fél mélyíti a hajóutat, veszélyeztetve ezzel a Duna-delta páratlan élővilágát – jelentette be hétfőn Nicolae Ciuca román miniszterelnök.

Ukrajna 2004-ben kezdett csatornázási munkálatokat a Duna-deltában az északi – a Románia és Ukrajna közti országhatár nyomvonalát képező – Chilia-ág torkolatvidékén, hogy saját tengeri kijáratot nyisson folyami kikötői számára. A Chilia-ágat a Fekete-tengerrel összekötő Bisztroje-csatorna mélyítését később nemzetközi nyomásra felfüggesztette.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ülésére érkező kormányfő újságírók érdeklődésére elmondta: felkérték az ukrán felet, tegyen lehetővé Románia számára egy – a meder mélységének meghatározására kiterjedő – helyszíni vizsgálatot a Bisztroje-csatornán,

ANNAK MÉLYÍTÉSÉHEZ UGYANIS ROMÁNIA KÖRNYEZETVÉDELMI OKOK MIATT NEM JÁRULT HOZZÁ.

A csatorna mélyítése fontos lenne Ukrajna számára

Rámutatott: az ukrán diplomácia szerint a létező hajóút „szokásos karbantartásáról” van szó, ami szerinte csak 3,5 méteres mélységig értendő. Ami ezt meghaladja, az a meder mélyítésének számít – figyelmeztetett a román kormányfő. A csatorna mélyítése azért lenne fontos Ukrajna számára, hogy a Bisztroje-csatornán és a delta északi,

CHILIA-ÁGÁN KERESZTÜL NAGYOBB HAJÓK IS ELJUSSANAK A FEKETE-TENGERRŐL AZ UKRÁN FOLYAMI KIKÖTŐKBE, ANÉLKÜL HOGY ÉRINTENÉK ROMÁNIÁT.

Ciuca rámutatott: Románia mindent megtesz a Duna hajózhatóságának fenntartásáért, hamarosan az éjszakai közlekedést is lehetővé teszi a Sulina-ágon, és így remélhetőleg elkerülhetővé válik a torlódás. A román kormányfő arra utalt, hogy az ukrajnai háború kezdete óta a többszörösére emelkedett a teherforgalom a Sulina-ágon, emiatt sokszor napokig várnak a hajók a Fekete-tengeren a sulinai határátkelőnél, hogy bejussanak a csatornára.

Románia nem enged

Koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke sokkal harciasabb álláspontra helyezkedett. Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök leszögezte: Románia semmi szín alatt nem fogja megengedni a Duna-delta tönkretételét.

A Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat azonnal abba kell hagyni! A román nép és a román állam szolidárisan viszonyult Ukrajnához, és segítségére sietett, amikor nehéz helyzetbe került. De a románok nem fogják eltűrni, hogy megfosszák őket attól a természeti csodától, amit a Duna-delta jelent

– írta hétfőn közösségi oldalán a PSD elnöke.

Ciolacu leszögezte: véget kell vetni „a hazudozásnak, a manipulációnak és a probléma bagatellizálásának”, a román hatóságoknak azonnal lépniük kell, minden kétoldalú és nemzetközi egyezményt latba fognak vetni, hogy megmentsék a deltát a következő nemzedékek számára.

A meder 8-10 méteres kimélyítése drámai módon megnövelné a vízhozamot, visszafordíthatatlan károkat okozva a Duna-delta biodiverzitásában

– figyelmeztetett a PSD elnöke.

Bukarest folytatja dunai kikötőinek fejlesztését

Míg Ukrajna bukaresti nagykövete azzal igyekezett megnyugtatni a román hatóságokat, hogy csak karbantartási munkálatokat végeznek a Biszroje-csatornán, az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteki Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy az ország függetlenné válása óta először sikerült a Bisztroje-csatorna mélységét 3,9 méterről 6,5 méterre növelni, ami kiváló lehetőséget jelent a folyami hajózás és a dunai kikötők számára.

Európai partnereinkkel együtt folytatni fogjuk dunai kikötőink fejlesztését

– ígérte a bukaresti média által ismertetett bejegyzésében az ukrán infrastrukturális tárca.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com