Boris Pistorius az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a programok a terveknek megfelelően haladnak, a hazájukat az orosz támadások ellen védő ukrán katonák pedig nagyon elkötelezettek és elszántak.
Március végére le is szállítják a védekezés támogatását szolgáló német Marder páncélozott harcjárműveket és Leopard 2 A6 típusú harckocsikat, és az ukrán katonák készen állnak majd a használatukra – jelentette ki a miniszter.
Hozzátette, hogy a világ legmodernebb harckocsijaként számon tartott Leopard 2-es elődjéből, a Leopard 1 típusú harckocsikból májusban vagy júniusban adhatják át az első darabokat Ukrajnának. A képzési programok újabb turnusokkal folytatódnak tovább, a végzősök száma így meghaladhatja a háromezret az év végére.
A Bundeswehr a kiképzési programról a honlapján közölt tájékoztatójában ismertette, hogy az ukrán katonák a hét hat napján tanulnak és gyakorlatoznak, napi 12 órát. Az oktatást tolmácsok közreműködésével folytatják.
Mint írták, az ukrán katonák szemében hajthatatlanság és elszántság látszik. „Ezek az emberek tudják, hogy miért harcolnak, tudják, hogy a jó oldalon állnak, és ez szinte legyőzhetetlenné teszi őket” – idézték a közleményben Björn F. Schulz tábornokot, a kiképzőközpont parancsnokát.
A szövetségi kormány 40 Marder páncélozott harcjárművet és 14 Leopard 2 A6-os harckocsit ad át az ukrán erőknek a Bundeswehr állományából. A támogatáshoz kiképzés, lőszer, szállítás és karbantartás is tartozik. Berlin egy sor további nehézfegyvertípussal, köztük Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegekkel és Gepard páncélozott harcjárművekkel is segíti az orosz támadás elhárítását. A napokban arról is döntöttek, hogy a Bundeswehrnél már nem használt Leopard 1-esekkel is támogatják Ukrajnát, a tervek szerint száznál is több darabbal.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek