A japán kormány újabb, 5,5 milliárd dolláros támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette be a szigetország miniszterelnöke hétfőn.
Még mindig rendkívül fontos, hogy segítsük azokat, akiknek életét a háború romba döntötte, és helyre kell állítani az infrastruktúrát is
– szögezte le Kisida Fumio a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) megbeszélésén elmondott beszédében. Hozzátette, hogy a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-es országcsoport – amelynek soros elnökségét Japán tölti be – pénteken tartandó virtuális csúcstalálkozójára meghívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.
Egyúttal hozzátette: ő maga is szeretne ellátogatni Ukrajnába, amennyiben az ehhez szükséges feltételek teljesülnek.
Japán többször élesen bírálta Oroszország ukrajnai hadműveletét, hangsúlyozva, hogy a válság nemcsak Európát sújtja, de felbátoríthatja Kínát indiai–csendes-óceáni befolyásának kiterjesztésére.
Tokió emellett csatlakozott a G7-országok Moszkvát sújtó büntetőintézkedéseihez is: a háború kezdete óta Japán több szankciós csomagot fogadott el orosz természetes és jogi személyek ellen.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek