Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

Orbán is rábólintott: még a héten elfogadja az EU a tizedik szankciós csomagot

Még az ukrajnai háború kirobbanásának évfordulója, azaz február 24. előtt jóváhagyják majd az Európai Unió tagállamai az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések következő, 10. csomagját – közölte Josep Borrell uniós külügyi főképviselő Brüsszelben.

A politikus bejelentette, hogy valamennyi kormány, így a magyar is elkötelezett a 10. szankciós csomag elfogadásában. Mint fogalmazott, a szankciókat írásbeli eljárás során fogadják el következő napokban. Hozzátette: ez mindenképpen a háború kitörésének évfordulója előtt történik meg. A magyar kormány sem jelezte a fenntartásait, illetve blokkolási szándékát a külügyminiszterek hétfői ülésén – értesült a hvg.hu.

Josep Borrell elmondta azt is, hogy a tagállamok a lőszerszállítás felgyorsításában és megnövelésében is egyetértettek.

Az EU-s külügyi tanácskozást követően közölték, hogy az Európai Bizottság hamarosan előterjeszti azt a stratégiát, amelynek révén jelentősen meg lehet növelni az európai lőszergyártást, ugyanis az ukrán haderőnek a küszöbön álló orosz támadások előtt nagy mennyiségben lesz szüksége hadianyagra, elsősorban lőszerre. Oroszország naponta ötvenezer lőszert használ el a fronton, és bár Borrell ukrán adatot nem árult el, hangsúlyozta, hogy először a raktárakban lévő készleteket kell Ukrajnának eljuttatni.

Oroszország csapatokat von össze a fronton, 350 ezer katonát. Ez majdnem kétszer annyi katona, mint amennyi ott volt a háború elején. Folytatnunk kell erős, megingathatatlan támogatásunkat Ukrajnának addig, amíg nem győznek

 szögezte le Borrell.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com