„Úgy vélem, mindannyian egyetértenek abban, hogy bármilyen országról vagy állampolgárságról legyen szó, az embernek joga van ahhoz, hogy ne öljék meg a saját házában” – mondta Olena Zelenszka az ukrajnai emberi jogok megsértéséről egy évvel az invázió kezdete után a világszervezet székhelyén tartott rendezvényen.
„Az ukránokat viszont az egész világ szeme láttára gyilkolják egy év óta a városokban, falvakban, lakásokban, kórházakban, színházakban” – tette hozzá az ukrán first lady, védelmébe véve az ukránok önvédelemhez való jogát.
„Ezért felszólítom az ENSZ-t, hozzon létre különbíróságot az orosz agresszió során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására. Nemcsak nekünk van erre szükségünk, hanem az egész világnak, hogy ez ne ismétlődhessék meg” – mondta.
Az ukránok hónapok óta szorgalmazzák egy ilyen bíróság felállítását, amely az ukrajnai invázió felelősei ügyében lenne hivatott ítélkezni. Az invázió kezdetének évfordulójára ezzel kapcsolatos határozattervezetet is be kívántak nyújtani, de a kezdeményezést diplomaták szerint elutasították.
Az ENSZ-közgyűlésben szerdától megvizsgálandó határozattervezet elsősorban „igazságos békét szorgalmaz”, abban a reményben, hogy minél többen támogatják.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), amely vizsgálatokat indított az Ukrajnában elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnök ügyében, nem hozhat ítéletet Oroszország ellen agressziós bűnök címén,
mert Oroszország nem részese az ICC alapító okmányának, a Római Statútumnak.
„Oroszország mindenféle bűnöket elkövetett Ukrajna ellen” – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki mindenekelőtt „az ukrán gyermekek oroszországi deportálását ostorozta”.
„Az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményekért viselt felelősségnek teljesnek kell lennie, nem lehetnek benne gyenge pontok. Az orosz politikai és katonai vezetőknek egyaránt bíróság elé kell állniuk” – hangsúlyozta az ukrán külügyminiszter.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek