Az Oroszország és Ukrajna között zajló véres háború nem csak az ukrajnai színtéren okoz mérhetetlen károkat, a háború árnyéka egyre több országra rávetül – hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Minden eddiginél nagyobb a veszélye annak, hogy a háború átterjed más országokra, ha nem kezdődnek meg a béketárgyalások Oroszország és Ukrajna között. A felek igyekeznek egyre több országot bevonni a konfliktusba és a balkáni országok mellett már Afrika is egyre jobban érzi a hatásokat
A háború globális élelmiszerválsággal fenyeget, a legkiszolgáltatottabb országok pedig Afrikában vannak. A szenegáli elnök már tavaly júniusban megkongatta a vészharangot, amikor Szocsiban tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Szenegál első embere és az Afrikai Unió vezetője már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy
országaink – még ha távol is vannak az háború színterétől, gazdasági szinten áldozatai a konfliktusnak”.
Macky Sall rámutatott arra is, hogy történjék bármi, a gabonát, a többi élelmiszert és a műtrágyát érintő következményeket nem szabad Afrikára szabadítani, hiszen a kontinensen így is gyakran nehézkes az élelmiszerellátás, a műtrágya pedig a mezőgazdaság egyik legfontosabb sarokköve.
Ez valóban komoly fenyegetést jelent a kontinens élelmezésbiztonságára nézve”– tette hozzá Sall.
🌍🌾 Senegalese President Macky Sall is hoping for a breakthrough in his discussions with Vladimir #Putin.
The Russian blockade of Ukrainian wheat has made the African continent vulnerable.@yinka_oyetade has more ⤵️ pic.twitter.com/k5o4WRe0SF
— FRANCE 24 English (@France24_en) June 3, 2022
A HÁBORÚ ALATT EGYSZER MÁR A KÜSZÖBÖN ÁLLT EGY KOMOLYABB ÉHÍNSÉG, AMIKOR AZ OROSZORSZÁGGAL SZEMBENI NEMZETKÖZI SZANKCIÓK ÖZÖNE MEGZAVARTA A MŰTRÁGYA, A BÚZA ÉS MÁS ÁRUK SZÁLLÍTÁSÁT ÉS MEGNÖVELTE AZ ÉLELMISZEREK ÉS AZ ÜZEMANYAGOK ÁRAIT.
Abban az időszakban drámai módon kiéleződtek az éghajlatváltozás és az élelmiszerellátás miatt kialakult konfliktusok, ilyen helyzetben pedig könnyen társadalmi zavargások törnek ki, amelyek végül polgárháborúba is átcsaphatnak – káoszt, halált és éhínséget hagyva maga után.
LINDA THOMAS-GREENFIELD, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ENSZ-NAGYKÖVETE EZUTÁN AUGUSZTUSBAN ELŐREVETÍTETTE, HOGY AZ OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ 40 MILLIÓ EMBER ÉLELMEZÉSÉNEK BIZONYTALANSÁGÁT FOGJA OKOZNI ÉS HOGY A SZUBSZAHARAI TÉRSÉG LESZ A LEGINKÁBB ÉRINTETT.
The United States’ ambassador to the United Nations Linda Thomas-Greenfield on Friday said Russia’s invasion of Ukraine will cause 40 million people to become food insecure and that sub-Saharan Africa will be hardest hit. https://t.co/ExnD3it6Js pic.twitter.com/kyDh9uNa2d
— Reuters Africa (@ReutersAfrica) August 6, 2022
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek