Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk – reagált Paczolay Máté külügyi szóvivő az ukrán külügyminiszter-helyettes azon nyilatkozatára, amely szerint “Magyarország támogatja az ukrán nemzet elpusztítását”.
Paczolay Máté az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a nyilatkozatról úgy fogalmazott, hogy az “egy nyilvánvaló provokáció, ráadásul minősíthetetlen stílusban. Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk”.
Jevhen Perebijnisz ukrán külügyminiszter-helyettes a szlovák SME Svetnek adott interjújában Magyarországgal kapcsolatban azt mondta: azzal, hogy Magyarország blokkolja az Oroszország elleni szankciókat, közvetlenül segíti Oroszországot. Jevhen Perebijnisz szavai szerint csalódottak Magyarország hozzáállása miatt. Erre példaként a többi között az Ukrajna-NATO bizottság ülésének blokkolását, valamint szankciókkal kapcsolatos kritikus megnyilvánulásokat említette.
Csalódásnak nevezte Magyarország álláspontját, miszerint a békéhez az az út, hogy Ukrajnának fel kell hagynia az ellenállással Oroszországgal szemben. Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint Vlagyimir Putyin célja “egész Ukrajna megszállása és az ukrán nemzet elpusztítása”.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország támogatja az ukrán nemzet elpusztítását”
– hangoztatta Jevhen Perebijnisz a szlovák SME Svetnek.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek