Kedden egy kongresszusi meghallgatást tartottak az Egyesült Államokban, amelyben a Pentagon illetékeseit faggatták ki az amerikai törvényhozók az Ukrajnának szánt támogatásokról.
A The New York Times szerint a demokrata párti képviselők elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora anyagi áldozatokat fog még felemészteni az ukrajnai háború, miközben a republikánusok oldaláról arról kérdezték a védelmi minisztérium tisztviselőit, hogy valóban jó helyre kerültek-e, és megfelelően használják-e fel az Ukrajnának adott szállítmányokat.
A keddi meghallgatáson elhangzottak a lap szerint azt jelzik, hogy a kongresszusi többség még mindig elkötelezett Ukrajna támogatása mellett,
DE MINDKÉT PÁRTBAN VAN EGY OLYAN KISEBBSÉG, AMELY EGYRE INKÁBB ELLENZI EZT.
A republikánusoknál a párt szélsőjobboldali képviselői vonják kétségbe azt, hogy az Egyesült Államoknak bele kell folynia a külföldi konfliktusba, míg a demokratáknál a balliberális, háborúellenes képviselők jelentik a belső ellenzéket az ukrajnai kérdésben.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek