Nyugati tisztviselők szerint tavaly nyár óta 20-30 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrán Bahmutért vívott csatában. A városért hozott óriási áldozat nincs arányban a település stratégiai jelentőségével.
A lakosság 90 százaléka már elmenekült, így csak egy földig rombolt városért folyik a harc, amellyel a szakértők szerint Moszkva szinte semmit sem nyer.
A BBC egyik forrása azt mondta, Ukrajna számára arra adott lehetőséget a Bahmutért folyó csata, hogy rengeteg oroszt megöljenek – írta az RTL.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek