Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Irán Szu-35-ös vadászbombázókat vesz Oroszországtól

Irán Szu-35-ös vadászbombázókat vesz Oroszországtól, közölte az iráni állami média. Szerintük ezek a vadászgépek „műszakilag elfogadhatók Iránnak”, és most véglegesítették a vásárlásukról szóló szerződéseket, írja a Reuters nyomán a Telex.

Az üzlet részleteit nem hozták nyilvánosságra. A helyi média szerint Irán meg nem nevezett más országoknál is érdeklődött a katonai gépek vásárlásáról.

Az iráni légierő mindössze néhány tucat csapásmérő repülőgéppel rendelkezik, köztük orosz repülőgépekkel, valamint az 1979-es iráni forradalom előtt beszerzett elavult amerikai modellekkel. A Szu-35-ösök 2014 óta állnak hadrendben az orosz légierőnél. A 22 méter hosszú repülő 9g-re, és akár 2400 kilométeres óránkénti sebességre képes, 18 ezer méteres magasságig vethető be. A gép Indonéziában és Kínában is hadrendben áll.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly júliusban Teheránban találkozott Ali Khamenei ajatollahhal, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat „az ukrajnai háború miatti nyugati nyomással szemben”.

Az ukránok szerint tavaly ősszel iráni gyártmányú drónokkal támadták meg őket az oroszok, amelyek célpontjuk felé cirkálnak, majd a becsapódáskor felrobbannak. Korábban amerikai szakértők is arról számoltak be, hogy iráni szakértők jártak a Krímben kiképzést tartani a drónok kezelésével gondban lévő orosz katonáknak. Irán tagadta, hogy Moszkvának szállította volna a drónokat, Oroszország pedig azt tagadta, hogy iráni drónokat használtak volna Ukrajna ellen. Az orosz védelmi minisztérium egyik intézetének katonai szakértője viszont élő műsorban szólta el magát az iráni drónokról.

Irán aztán elismerte, hogy drónokat küldött Oroszországnak, de azt állították, hogy azokat még a háború kitörése előtt küldték.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com