Sokaknak azt ígérik, hogy ha vállalják a frontot, akkor kapnak gyógyszert is.
„Megértettem, hogy gyors vagy lassú halálom lesz” – mondta a 37 éves Timur a New York Times-nak. A HIV-fertőzött férfit egy orosz börtönből sorozták be, majd miután a frontra került, ukrán hadifogságba esett.
Azt mondta, az orosz börtönökben olyannyira rosszak a körülmények, hogy a rá kiszabott 10 éves büntetést biztosan nem élte volna túl HIV-fertőzöttként. Ennek megfelelően választhatott: vagy megy az ukrán frontra, ahol jó eséllyel meghal, vagy marad, és a lassú halált választja.
Állítása szerint a HIV-betegek kezelése orvosilag sem megfelelő az orosz börtönökben, a háborút vállalóknak ezért azt ígérték, hogy jobb gyógyszereket kapnak.
Az ukrán fogságba esett katonák tesztjei azt mutatják: a börtönből besorozottak 20 százaléka lehet fertőzött.
Timurnak nem volt katonai tapasztalata, bevetése előtt két hét kiképzést kapott. Ezután a kezébe nyomtak egy kalasnyikovot, 120 golyót, egy páncélmellényt és egy sisakot, majd a frontra küldték. A roham előtt a parancsnokok sokszor megismételték, hogy ha megpróbálja elhagyni a csatateret, lelövik. A legtöbben a harc első napján meghaltak, Timur fogságba esett.
Amikor ukrán katonák elfogták őket, sokan piros vagy fehér csuklópántot viseltek, ezzel jelzik ugyanis az orosz börtönökben, hogy valaki HIV- vagy hepatitis-C-fertőzött.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek