Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Kína válaszolt az Európai Bizottság szankciós tervére

Kína megvédi érdekeit az uniós szankciókkal szemben – közölte az ország külügyminisztériuma az index.hu szerint.

Nemrég derült ki, hogy az Európai Unió szankciókat vezethet be Kína ellen. A kínai külügyminisztérium erre reagálva közölte: Peking ellenez minden olyan intézkedést, amely a kereskedelmi együttműködés megkárosításának ürügyeként fegyverként használja a kínai–orosz kapcsolatokat.

Vang Wenbin, a minisztérium szóvivője közölte: ha ezek a szankciók hatályba lépnek, Kína határozottan fel fog lépni érdekei védelmében – közölte az al Jazeera pánarab hírtelevízió.

Mint korábban megírtuk, az Európai Bizottság összesen hét kínai vállalatot vádol azzal, hogy fegyverekben felhasználható berendezéseket adott el Moszkvának. A sajtóhírek szerint az unió már a héten szankcionálná ezeket a cégeket. Jellemzően olyan vállalatokat érintene a döntés, amelyeket Washington már szankciókkal sújtott.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com