Ukrajna azonosította a Magyarországra szállított hadifoglyokat

Az eltűnt személyekért felelős ukrán biztos közölte, hogy csapatával kiderítette az Oroszországban fogvatartott, majd Magyarországra szállított hadifoglyok személyazonosságát, és pontos tartózkodási helyét – számolt be az Index.

Oleh Kotenko eltűnt személyekért felelős ukrán biztos a Telegram-csatornáján számolt be arról, hogy csapatának összehangolt munkájának köszönhetően tudomást szereztek azoknak a kárpátaljai származású, ukrán oldalon harcoló katonáknak a pontos hollétéről, akiket orosz fogságból Magyarországra szállítottak.

Kiderítettük hőseink nevét, és a tartózkodási helyét. A hozzátartozóikat és az illetékes hatóságokat értesítettük

– közölte.

Az Ukrajinszka Pravda pénteki beszámolója szerint az ukrán biztos kiemelte, hogy ezidáig a 11-ből 7 ukrán állampolgárról egyáltalán nem voltak információik. Az említett katonák a különleges körülmények között eltűnt személyek egységes nyilvántartásában szerepelnek mindaddig, amíg vissza nem térnek Ukrajna területére.

Ukrajna szerint a hadifoglyokat politikai célokra használnák fel Magyarországon

Ahogyan arról a hazai sajtóban elsőként beszámoltunk, a közelmúltban orosz fogságba esett, ukrán oldalon harcoló kárpátaljai katonákat szállítottak Magyarországra. A történtek nagy port kavartak a nemzetközi politikában.

Később kiderült, hogy a foglyok szabadon bocsátásáért felelős programot Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával. Ukrajnát senki sem értesítette a hadifoglyok elengedéséről. Az ukrán hírszerzés nemrég azt közölte: szerintük a hadifoglyokat Magyarországon politikai célokra, Oroszország éltetésére és Ukrajna kritizálására fogják felhasználni.

A történteket követően Bohdan Jaremenko ukrán parlamenti képviselő pengeéles kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben. Az ukrán törvényhozás külügyi bizottságának volt vezetője a kárpátaljai hadifoglyok szabadon bocsátására reagálva azt írta: az ügy rávilágít a magyar–orosz kapcsolatok különlegességére, miközben Magyarország megszűnt az EU és a NATO politikájának részese lenni.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com