Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Hetente akár száz katonát ítélhetnek el Oroszországban azért, mert nem hajlandók harcolni

A brit hírszerzés napi jelentésében azt írja, augusztus 25-én két orosz katonát ítéltek két év büntetőtáborra, mert ellenszegültek a parancsnak, és nem tértek vissza az ukrajnai frontra. Júliusban a Mediazona nevű lap számolt be arról, hogy becslések szerint hetente akár száz katonát ítélhetnek el Oroszországban hasonló okokból.

A brit védelmi minisztérium becslése szerint év végéig több mint ötezer orosz katonát ítélhetnek el azért, mert nem hajlandók harcolni. A jelentés szerint ezek a számok is jelzik az orosz hadseregben uralkodó morális állapotokat. A dezertálások okai között szerepelhet a rendes kiképzés hiánya, a motiválatlanság és az ukrajnai frontvonalakon tapasztalható nagy fokú stressz is.

A jelentés megjegyzi, hogy bár magasnak tűnhet a frontvonalakat elhagyó katonák száma, Oroszország nagy valószínűség szerint könnyen kompenzálja a kiesőket újonnan toborzott és rosszul képzett katonákkal.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com