Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Čaputová közölte, miért maradt el az újabb fegyverszállítmány

Zuzana Čaputová szlovák elnök megpróbálta megindokolni, miért mondta le az Ukrajnának szánt legutóbbi fegyverszállítmány elküldését, írja az obozrevatel.com.

A szlovák elnök szerint nemcsak lőszerek voltak az el nem küldött szállítmányban, hanem más, általa meg nem nevezett fegyverek is. Čaputová a TV Mrkiza műsorában közölte, hogy nincs arra meghatalmazása, hogy más országoknak szánt fegyverszállítmányokról döntsön. Így az Ukrajnának szánt szállítmány sorsába sem tudott beleszólni.

Azt azonban megjegyezte, hogy a kormányfő kikérhette volna a véleményét, amikor arról határozott, hogy nem küldenek többé fegyvert Ukrajnának.

A portál emlékeztet rá, hogy a szlovák elnökasszony az utóbbi időben többször változtatta a véleményét. Ellenezte a fegyverszállítást Ukrajna számára, majd meggondolta magát és kijelentette, segíteni kell fegyverekkel Ukrajnát, mivel Szlovákiát is védelmezi.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com