Összesen 17, Ukrajnából indított drónt fogott el és semmisített meg az orosz légvédelem kedd reggel a Fekete-tenger és a Krím félsziget fölött – jelentette be az orosz védelmi minisztérium a Telegramon.
Áldozatokról a tárca nem tett említést. Kilenc drónt a légvédelem megsemmisített, nyolcat pedig elektronikus eszközökkel tett ártalmatlanná.
Mihail Razvozsajev, a Krím félszigeti Szevasztopol Moszkva által kinevezett kormányzója azt közölte, hogy
a lehulló törmelékek kisebb tüzet okoztak egy magánház tetőszerkezetében a kikötőváros közelében fekvő Andrijivkában.
A SHOT című orosz hírportál értesülései szerint a hajnali órákban robbanásokat lehetett hallani a Krím félszigeti Szaki városánál, ahol orosz légvédelmi bázis is található, valamint Novofedorivkánál.
Kijev az elmúlt hetekben fokozta támadásait a Krím félszigeten fekvő orosz katonai célpontok ellen. Az ukrán légicsapások károkat okoztak többek között egy fontos hajójavító üzemben, orosz hadihajókban és az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik támaszpontjában
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek