Nagyon szeretnénk, ha az Oroszországgal folytatott háború 2024-ben véget érne, mindent meg is teszünk ezért, de ki kell hangsúlyozni, hogy nem minden rajtunk múlik. Sok múlik a partnereken – mondta Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
Szerinte még mindig vannak olyan partnerek, akik félnek Ukrajnának fegyvert adni, mert nem akarják feldühíteni Vlagyimir Putyint. Hozzátette, hogy mindenki tudja, melyek ezek az országok, mert „ők maguk is elismerték már, hogy azért nem adták meg az oroszok leveréséhez szükséges fegyvereket, mert aggódtak, hogy feldühítik Putyint”.
Ezt a söpredéket már semmivel sem lehet feldühíteni, ez beteg a fejében. Ezt tartsátok észben
– mondta Danilov.
A titkár emlékeztetett arra, hogy a teljes körű invázió kezdetén az ukránok összefogtak, de fegyverük a posztszovjet időszakból származott, és csak négy importált eszközzel rendelkeztek a győzelemhez.
„Ma ez egy teljesen más háború, ez már a technológia, a drónok háborúja. Aki mozgékonyabb, intelligensebb, akinek több akarata van, az fogja megnyerni ezt a háborút. Ami az akaratot, a mozgékonyságot, az eszünket illeti, az oroszoknak itt nincs mit tenniük, és biztosan veszíteni fognak. Türelmesnek kell lennünk”
– tette hozzá az Unian ukrán hírügynökség szerint írta az index.hu.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek