Az rbc.ua számára adott nyilatkozatában arról beszélt Hanno Pevkur észt védelmi miniszter, hogy a jelenlegi helyzetben milyen fegyverekre volna leginkább szüksége Ukrajnának.
Az észt miniszter szerint az ukrán vezérkar feladata eldönteni, milyen fegyverekre van elsősorban szükségük a fronton harcoló egységeknek. Ám az ő saját véleménye szerint most bármilyen fegyver jól jön. Bár úgy véli, hogy most leginkább lőszerre és a különféle rakétarendszerek lövedékekkel való ellátására volna szükség. Fontosak lehetnek a remélt és várva várt F-16 vadászgépek is, ám azok aligha fogják megváltoztatni a háború menetét.
Hanno Pevkur megítélése szerint Ukrajnának most elsősorban katonákra van szüksége. Olyan haderőre, amely képes területeket felszabadítani és ellenőrzése alatt tartani. Repülőgépekkel azonban az ukránok soha nem fognak területeket visszaszerezni.
Az észt miniszter megjegyezte, hogy a világ alig félszáz országa hajlandó támogatni Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban. Ez mindössze a világ lakosságának közel egyhetedét jelenti. A világ országai számára nem az ukrajnai háború a legfontosabb. Hosszabb távon ezt mindenképp figyelembe kell venni. Észtország persze nem így látja a helyzetet, amely kihatással lehet az európai biztonsági struktúrára a közeljövőben.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek