Zelenszkij szerint legalább tucatnyi merényletet kíséreltek meg ellene

Ukrajna elnöke a brit The Sun lapnak adott interjúban beszélt arról, hogy a háború kitörése óta már ötször vagy hatszor kíséreltek meg ellene merényletet írja az rbc.ua.

Volodimir Zelenszkij állítása szerint az első gyilkossági kísérletre jól emlékszik, amikor egy diverzáns csoport kísérelte meg a likvidálását. Az ezt követő merénylet kísérletekhez pedig már hozzászokott. Olyan borzalmas ez, mondta az elnök, mint a COVID járvány. Egyik gyilkosságra készülő csoport a másikat érte.
Az első merényletet már a háború kitörését követő napokban kísérelte meg egy Kijevbe ledobott orosz ejtőernyős egység. Az elnöki testőrségnek azonban sikerült megakadályozni a gyilkossági kísérletet. Bútorokkal, furnér darabokkal elbarikádozták az elnöki hivatalt, a személyzet golyóálló mellényeket és fegyvereket kapott. A brit és az amerikai hivatalnokok akkor azt javasolták Zelenszkijnek, hagyja el Kijevet. Akkor ő azzal válaszolt, hogy inkább fegyverekre van szüksége és nem taxira.
Azokban a vészterhes napokban az ukrán elnök elhagyta a hivatalát és egy videóüzenetben közölte az országa népével, hogy az ukrán vezetés a helyén marad bármi történjen. Bár azóta már sokadik, legalább tucatnyi alkalommal akarták eltenni láb alól Ukrajna elnökét.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com