Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Az ukránok veszélybe sodorhatják a saját EU-csatlakozásukat

Ukrajnai civil szervezetek kongatták meg a vészharangot amiatt, hogy az ukrán parlament elfogadhat egy törvényt, amely lényegében megsemmisítené a bírósági reform eredményeit – ezzel pedig Ukrajna EU-csatlakozását is veszélyeztetheti, hiszen ez utóbbi szerepel azon mérföldkövek között, amelyeket Ukrajnának teljesítenie kell, hogy az unió tagja lehessen írja az index.

Emlékezetes, hogy amikor 2022 nyarán jóváhagyták Ukrajna uniós tagjelöltségét, akkor az EU vezetői hét pontban határozták meg, hogy mely területeken kell fejlődést elérnie Ukrajnának az EU-tagsághoz. A pontok egyike volt a bírósági reform, és nem mellékes, hogy az EU hivatalos dokumentumában leszögezték: ha Ukrajna valamelyik feltételt nem teljesíti, akkor vissza is vonhatják a tagjelölti státuszát.
Ebből a szempontból jelent fontos fejleményt, hogy kedden az ukrán parlament elfogadta egy olyan törvénytervezet első olvasatát,

amely civil jogvédők szerint gyakorlatilag megsemmisítené a bírósági reform egyik alappilléreként szolgáló intézményt, az úgynevezett Közbizalmi tanácsot.

A The Kyiv Independent összefoglalója szerint ennek az intézménynek (amelyben kizárólag a civil szférából érkezők kapnak helyet) az a feladata, hogy a kinevezett ukrán bírók függetlenségét megvizsgálja, megerősítse.

A törvényjavaslat értelmében azonban a tanácsot teljes mértékben alárendelnék a kormány egyik saját bírósági ügyekkel foglalkozó szervének, az úgynevezett Legfőbb Képesítési Tanácsnak, és erősen lekorlátoznák a működését is. Mindez – a javaslatot ellenző ukrán civil szervezet, a Dejure szerint – gyakorlatilag ellehetetlenítené azt, hogy a Közbizalmi Tanács megfelelően, hitelesen lássa el a feladatát.

„Ma a törvényhozók elfogadták az első olvasatát annak a törvénynek, amely a jelenlegi formájában gyakorlatilag megsemmisíti a bírák kiválasztása és értékelése feletti nyilvános ellenőrzést” – írta közleményében a Dejure. MIhajlo Zsernakov, a szervezet vezetője még azt is hozzátette: ha ezt a törvényjavaslatot továbbra is támogatják ebben a formában, akkor elfelejthetjük azt, hogy teljesüljön az Euromajdan (vagyis a 2013–14-es ukrán forradalom, amely szinte pontosan tíz évvel ezelőtt kezdődött el) idején a bíróság megtisztításával kapcsolatban megfogalmazott követelés. Végül azt is megjegyezte:

A TÖRVÉNY ELFOGADÁSA MÉG UKRAJNA EU-CSATLAKOZÁSÁNAK IS ÁRTHAT.

Mások is hasonló véleményeket fogalmaztak meg. Vitalij Titics, a Közbizalmi Tanács korábbi elnöke azt mondta, a törvény gyakorlatilag egy halálos ítélet lenne a testületnek. Denisz Maszlov ukrán törvényhozó, a parlament jogpolitikai bizottságának feje viszont azt mondta, hogy szerinte a vádak alaptalanok, és azt ígérte, hogy a későbbiekben javítani fognak a törvényjavaslaton.

A mostani helyzet azért is különösen érdekes, mert az Európai Unió (egész konkrétan annak magyar biztosa, a bővítéspolitikáért felelős Várhelyi Olivér) idén júniusban már közölte: Ukrajna a meghatározott hét prioritásból kettőt teljesített, ezek egyike volt a bírósági, igazságügyi reform.

Kérdés, hogy ha tényleg elfogadják a törvényt, akkor az unió felülvizsgálhatja-e ismét a bírósági reform ügyét. Kijev ősszel azt közölte, hogy még az idén teljesíthetik az összes feltételt, és heteken belül napirendre kerülhet Ukrajna hivatalos csatlakozási tárgyalásainak megkezdése, vagyis a folyamat következő szakasza.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com