Az ukrán miniszter szerint el is készült a megbukott mozgósítási törvény új változata

Az ukrán védelmi miniszter tisztességtelennek nevezte, hogy a témát most átpolitizálják és így elakad az állam számára kritikusan fontos mozgósítás.

Az ukrán védelmi minisztérium elkészítette a mozgósításról szóló törvénytervezet új változatát, és kész jóváhagyásra a kormány elé terjeszteni – közölte Rusztem Umerov védelmi miniszter a Facebookon január 11-én.

Mint írta, a katonáknak szüksége van rotációra és vakációra. Hozzátette:

Katonáinknak joguk van tudni, mi vár rájuk, és megtervezni a saját életüket. A mozgósításról szóló törvénytervezet egyértelmű katonai szolgálati idejét tervezi megállapítani – és minden katonának szüksége van rá. Csapatunk már elkészítette a törvényjavaslat új változatát, figyelembe véve a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság ülésein a parlamenti képviselőkkel a munkarendben egyeztetett javaslatokat.

A képviselők korábban, január 11-én visszaküldték felülvizsgálatra a mozgósításról és a katonai szolgálatról szóló törvényjavaslatot, amelyet a kormány december 25-én nyújtott be. A törvényjavaslatot a tervek szerint január ma terjesztették volna a parlament elé, de a további hadkötelezettségre vonatkozó tervek és a behívást elkerülők jogainak korlátozása már korábban is vitákat váltott ki.

A védelmi miniszter szerint készek már a közeljövőben benyújtani a kormány jóváhagyására az új tervezetet. Meglátása szerint ez a törvény szükséges Ukrana és minden jelenleg a fronton lévő katona védelméhez, ezért minél hamarabb jóvá kell hagyni. Fél évig tartott a mozgósítási törvényjavaslati munka egy olyan munkacsoporton belül, amely kivétel nélkül valamennyi parlamenti frakció képviselői, a védelmi minisztérium, a vezérkar és számos más minisztérium és ügynökség képviselői voltak – mutatott rá a miniszter és tisztességtelennek nevezte, hogy a témát most átpolitizálják és így elakad az állam számára kritikusan fontos mozgósítás.

A mozgósításról szóló megbeszélések december 19-e óta folynak, amikor Volodimir Zelenszkij elnök közölte , hogy Ukrajna katonai vezetése további 500 000 hadköteles mozgósítását javasolta.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com