„Értelmetlen” lenne, ha Svájc adna otthont az Ukrajnáról szóló béketárgyalásoknak – jelentette ki Oroszország svájci nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban a Reuters beszámolója szerint.
A múlt heti davosi Világgazdasági Fórumon Volodimr Zelenszkij ukrán elnök arra kérte Svájcot, hogy szervezzen békecsúcsot.
A semleges Svájc a múltban közvetítőként működött közre a nemzetközi konfliktusok megoldásában. Szergej Garmonyin orosz nagykövet azonban a SonntagsZeitung című svájci lapnak azt mondta, hogy egy ukrajnai békecsúcs Moszkva részvétele nélkül „kudarcra lenne ítélve”.
Garmonyin bírálta Svájcot, mondván,
hogy az ország következetesen támogatja „a kollektív Nyugat oroszellenes vonalát”, és az Ukrajnával való szolidaritásával „elvesztette pártatlan nemzetközi közvetítő szerepét”. A svájci közvetítés ezért „szóba sem jöhet”
– mondta a hírügynökség szerint.
Zelenszkij 10 pontos béketerve nem volt alap a párbeszéd megkezdéséhez, mert egy sor ultimátumot tartalmazott Oroszországgal szemben – mondta Garmonyin. „Oroszországgal nem lehet az ultimátumok nyelvén beszélni” – mondta.
Szerinte a figyelembe veendő orosz követelések között szerepel, hogy „Ukrajnának semleges, el nem kötelezett, atomfegyverek nélküli országgá kell válnia, amely tiszteletben tartja a területén élő valamennyi állampolgár és nemzeti csoport emberi jogait és szabadságát”.
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- További háborús hírek