Amerikai lapértesülés: napokon belül bejelenthetik Zaluzsnij menesztését

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a héten fel fogja menteni Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnokot, miután hetek óta folynak a találgatások a két vezető közötti lehetséges szakításról – jelentette a CNN meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, számolt be az Unian.

Hivatalos elnöki rendelet nem jelent meg, és Zaluzsnij január 31-én hivatalosan még mindig a posztján volt. A CNN jelentése szerint a hét végére várható a hivatalos bejelentés a menesztéséről.

A Zelenszkij és Zaluzsnij közötti állítólagos nézeteltérés azt követően kapott fokozott figyelmet, hogy Zaluzsnij november 1-jén interjút adott a háború állásáról a The Economistnak, amelyben azt mondta, fennáll a veszélye annak, hogy Ukrajna egy elhúzódó háború csapdájába sétál.
Hétfőn Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő hangsúlyozta, hogy nem igazak a hadsereg főparancsnokának elbocsátásáról szóló híresztelések. A védelmi minisztérium is megerősítette ezt. Ugyanakkor Zelenszkij hétfő esti beszédében nem tett említést a főparancsnok sorsáról.

A beszámolók szerint Zaluzsnijt hétfőn az elnöki hivatalban tartott megbeszélésre hívták, és közölték vele, hogy kirúgják. A találkozón jelen volt Rusztem Umerov védelmi miniszter is. Állítólag a találkozó során Zelenszkij felajánlott Zaluzsnyijnak egy másik pozíciót, de a tábornok ezt visszautasította. Ezután az államfő hangsúlyozta, hogy az új állásajánlat elutasítása nem változtat azon a tényen, hogy felmentik jelenlegi pozíciójából.

A CNN megkereste az elnöki hivatalt, de nem kapott választ kérdéseire. Mint megjegyezték, Kirillo Budanov, a védelmi minisztérium fő hírszerzési igazgatóságának jelenlegi vezetője, vagy Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka lehet Zaluzsnij utódja. Ezt egyikük sem erősítette meg.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com